Úgy gondolom, hülyeség előszót írni egy internetes naplóhoz, de mivel nem vagyok blogger, nincs tapasztalatom az internetes önkifejezésben, ezért mégis eleresztem ezeket a gondolatokat. Másrészt ez a kurvajó ebben, hogy totálisan öncélú lehetek, így le is szarhatom a konvenciókat. Érted.

A hajónapló szereplői nem kitaláltak, élő, lélekkel és lélegzettel rendelkező emberek. Mivel csak építették az élményeket, ezért nem takargatok senkit, még ha közöd sincs hozzájuk. Mert minek.

Egy telefonnal kezdődött. A pántlika felé tartottam, hogy a május elsejei cécót átbeszéljem Karolinával és Krisszel.

Miki hív. Hogy menjek egy hétre Horvátországa vitorlázni. Május elsején. 3 nap múlva.

Na ezt részletezem. Először is, a barátom azzal hív, hogy családi probléma adódott. És hogy menjek vitorlázni. Az egyik szemem sír, a másik meg... Érted?! Ezt nem ragozom tovább.

Azután a személyes problémáim; hogy ad1 vitorlázzunk (eleve egy hülyeség), ad2 egy hétig összezárva idegenekkel - na ezt senkinek nem ajánlom, ad3 mivanmivanmivan? Ezúton köszönöm Neked Drága kedvesem, hogy amikor ezt megemlítettem, nem az RPG-t kaptad ki a szekrényből, hanem csak ennyit mondtál: "rád fér". Imádtam a szádat, a gondolatot, Téged.

A Te feleséged is ilyen összhangban van Veled? Na? Ugye?

Kicsit visszacsapongok ehhez a vitorlás-mifenéhez. Voltál már? Balcsi, nyugodt víz, szél zéró, mindenki részeg, mi a rák ebben a jó? Egyszer voltam ilyen munkahelyi őrületen, 5 hajó versengett, mi nyertünk. Végül is jó buli volt. Egy pont. Egyszer voltam Miki-Ákos-Krisz triumvirátussal, jót buliztunk, két pont. De ezek egy-egy nap voltak az életemből, és nem is gondoltam tovább a dolgot.

Pénteken, merítve a lelkesedés kíméletlen hiányából, elkezdtem csomagolni. Kaptam egy levelet, amiben felhívták a figyelmet a síruha kötelező használatára. Májusban az Adrián. Meg az anyád..! Komolytalan. Inkább pakoltam pár fasza inget. A vízhatlan az "ohkééj" és a polár is bemászott a cekkerbe, valamint elugrottam a sporthyperbe deck cipőért. 13ezer, portugál gyártmány, nagy baj nem lehet.

Catering. Édesanyám, a haladók kíméletlen körültekintésével felhívta a figyelmem, hogy a Május Elseje világünnep, nem lesz nyitva sehol semmi. Mikinek szólok, szendvicsgyártás kezdődik. Péntek este. Köszönöm Drága ezt is. (A Miki is drága, de a kedvesem támogatására gondolok itt, ha nem világos).

Miki is példátlan pakkot kapott az édesanyjától, de ezt már az első napi kalandok közt írom meg. Azért az a dupla-rántottcsirkemell-börgör mosolyt csal az arcomra még ma is...